Takács Viktor vagyok 1975-ben születtem. Elárulok egy titkot amelyet soha sem szoktam senkinek reklámozni. Soha nem akartam pedagógus lenni azt hittem nem lehet a szakmából megélni. Több szabadalmat bejelentettem középiskolás éveim alatt így ezt a potenciált mérnökként szerettem volna kiaknázni pénz formájában.
Miért? Talán a sors keze, talán lelkiismereti alapon döntöttem így. Mérnökként jól kerestem egy multinacionális cégnél, de valahogy rájöttem, hogy rendszergazdaként egy számítógép mellett "kockulni" nem nekem való, az emberek jobban érdekelnek mint a gépek. 2002-ben fölmondtam, majd jelentkeztem Debreceni Egyetemre másoddiplomai mesterképzés (MSc) keretein belül informatikatanár szakra, ahol 2006-ban végeztem.
Sajnos szembesültem a reformokkal amelyek hatására országosan mintegy 6000 pedagógus veszítette el az állását, így csak 2008-ban találtam állást mint pedagógus és osztályfőnök is lettem rögtön. Sajnos a 2009-ben kezdődő pénzpiaci válság hatására én is beleestem egy tömeges létszámleépítésbe, így sokáig álláskereső voltam. Persze kezdtem bánni, hogy az eszem helyett a szivemre hallgattam és megpróbáltam újra multinacionális cégnél elhelyezkedni de mindig volt egy kérdés az állásinterjún, amelyre nem tudtam megtalálni a helyes választ, és ez a következő volt:
Az őszinte választ pedig nem fogadták el, mivel az az volt, hogy magánoktatásból. Ugyan ki hitte volna el azt, hogy ha alig lehet kijönni a pedagógusi fizetésekből én magántanárként meg tudtam élni. Mégis
10 éve vagyok a szakmában mint magántanár. Ha problémád van a tanulással, ha nyelvvizsgára van szükséged, ha úgy érzed jelenlegi léted nem alapozza meg az általad megcélzott jövőképet, nincs más dolgod, mint jelentkezz nálam
Matematika, Fizika, Informatika és Angol nyelv oktatását vállalom. Karcagon van lehetőség személyesen, vidéken pedig Skype segítségével. Rendkívül kedvező áron, rendkívül nagy lelkiismerettel és rugalmassággal, odafigyeléssel fogadom diákjaimat minden korosztályban. Óráim vidámak, de hatékonyak is. Minden könyv rendelkezésre áll a tanuláshoz az óradíjon kívül nincs szükség másra mint egy gyakorlófüzetre. Ha bármi közbejön és nem tudsz jönni órára elég egy SMS-t küldened a mobilomra, ahol megjelölöd mikor jössz legközelebb.
A legújabb oktatási módszerek és a legújabb oktatástechnológiai felszereltség vár a belvárosban nem messze a postától.
Üdvözlettel:
Takács Viktor
magántanár